Vers mindenkinek....

	ÉDESANYÁM EMLÉKÉRE! Megint hazaindulok nemsokára Nagy néma csend borult a kis szobára Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt Nincs már ott, aki eddig hazavárt. Békülten mondom: elköltözött Nem lakik többé az élők között Óh, hogy várt mindig milyen nehezen,szorongva leste mikor érkezem S amikor egyszer csak, elébe léptem Úgy felragyogott, az a kedves két szem! Pedig szolgálatom hívó szavára Én, olyan gyakran hagytam őt magára És neki fájt, minden búcsúvétel Körültipegett anyai féltéssel. Amíg csomagoltam ,és rendezgettem Szeme kísért, csendesen ült melettem. S belesűrítve minden féltő gondot Néhány búcsúzó szóval annyit mondott: Vigyázz magadra gyermekem! Azután, egyszer Ő is útrakelt... Végső tekintetével átölelt és indult hangtalanul, csendesen... Elment! Elment! Hiába keresem Ő utazott el - ismételgetem. Tudta, hogy örök hajlék hívja fenn És most előrement ,és hazavár Csak egy kevés idő van hátra már! S ha véget érnek próbák, földi harcok Megint meglátom azt a kedves arcot Ott, hol nem választ el soha semmi És soha többé nem kell búcsút venni. Kicsiny szobánk, most csendesen fogad De csendje is, tud drága titkokat Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám! Hazavár most is, az Édesanyám.

Vers mindenkinek....

	Reményik Sándor: A boldogság A boldogság oly egyszerű dolog. Csak balga lelkek Szövik száz szálból, furcsa mesterséggel. A boldogság oly egyszerű dolog, S a boldogsághoz oly nagyon kevés kell. Nyílt az út mentén, nyíl ma is virág, Feljönnek ma is méltóságosan S titokkal terhesen a csillagok. Egy kézszorítás, jó szó jut ma is, Ma is nekem. A boldogság oly egyszerű dolog. Ma még. Csak ne nézném a holnapot.

Vers mindenkinek....

	Reményik Sándor TESTVÉRISÉG Én nem tudok mást úgy ölelni meg, Ahogy a testvéremet ölelem, A testvéremet, aki egy velem. Ahogy szerelmem van, Úgy van gyűlöletem. Ember vagyok. Mindenkit egyformán szeretni Istennek adatott. Ahogy vágyom - úgy visszaborzadok, Ahogy epekedem - úgy rettegek, Mert vannak örök, tiszta, szent hegyek, És vannak mocsarak. Én azzal megyek csak, Ki velem egykép hajlamos a jóra, Az Isten engem így teremtett - Én nem tehetek róla.

Vers mindenkinek....

Tóth Árpád LEVÉL Ha ez a levelem megérkezik, Édesem, gondolj rám egy kicsit. Képzelj magad elé: szivarozgatok, Fáradt vagyok és csendes és nagyon elhagyott Azt gondolom, maholnap meghalok. S azt is gondolom, nem kár, ha meghalok. Elküldöm neked ezt a levelet, De nem mint régen: csevegni veled. Tudom én, kopott rongy már a szavam, Jaj, hogy kényes szavam is odavan. De kell hogy mégis írjak teneked, Kell hogy búsan nézd e bús jeleket. Felszakadó sírásod kell nekem, Szivarozgatva tűnődni ezen. Gyilkosság ez, gyilkosság ez, tudom, De lásd, egyedül kínlódom nagyon. S szivemnek jólesik ez a kis meleg: Hogy még valaki felsír, ha izenek.

Vers mindenkinek....

/ saját.... !

Ha elfog a magány,
Ne légy szomorú...!
Mert.....!
Valahol valakit,mindenki szeret.......
Valahol valakit,mindenki vár........
Valahol valaki,csak Téged szeret........
Valahol valaki,csak Téged vár........

/ I./